Lejtmenetben a magyar GDP, 120 éves a Zsinagóga, posta-mizéria – Szegedi Híradó 2023. május 18.

Nézze online a Szeged Televízió csütörtök esti híradóját!
Vass Imre

2023. május 18. 19:00

Lejtmenetben a magyar GDP, 120 éves a Zsinagóga, posta-mizéria – Szegedi Híradó 2023. május 18.

A szerkesztő ajánlata a mai adásból:

  • Hat év után hozta meg az Orbán-kormány azt a döntést, amellyel az 5-ös út mellett lévő földeket beruházási célterületté nyilvánította. Ezt a Modern Városok Program megszüntetése előtt sikerült elérnie az önkormányzatnak.
  • Egyre nagyobb tömeggel és hosszabb várakozással kell számolniuk azoknak, akik a szegedi 1-es postán kívánnak ügyet intézni. Szűk egy hónapja ugyanis a baloldali sort lezárták, így kevesebb ügyfélt tudnak egyszerre fogadni. A szegediek szerint reggel 9 és 10 óra között nem érdemes próbálkozni, akkor vannak ugyanis a legtöbben.
  • Még időben kezdték el a Gyálai Holt-Tisza eddig szennyezett vizének kármentesítését, hiszen jelenleg nem lenne elegendő keret egy ilyen komoly rehabilitációra – így fogalmazott az Országos Vízügyi Igazgatóság. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi igazgatóság jelentése szerint jól haladnak a munkálatok, őszre a holtág 18 és fél kilométeres szakasza elkészül.

És ez még csak három izgalmas téma a mai híradóból!