Rácz Attila a Témában: péntektől koccinásoktól lesz hangos Szeged belvárosa

Május 12-én, pénteken kezdődik a Szeged Napja Ünnepségsorozat, ami május 21-éig tart majd. Szeged születésnapjának megünneplésére díszközgyűléssel, borfesztivállal, koncertekkel és hídivásárral készülnek a szervezők. A Szeged Televízió Téma című műsorában Balogh Judit ezekről beszélgetett Rácz Attilával, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetőjével.
Ancsin Zsuzsanna

2023. május 11. 17:15

Rácz Attila a Témában: péntektől
koccinásoktól lesz hangos Szeged belvárosa

– Még nagy szabásúbb lesz ez az esemény, mint a korábbi években volt: még több borász, még több árus, és még több kézműves érkezik. A fő program mindig a Széchenyi téren szokott lenni. Hagyományosan ez igazából a borfesztivál. Most több, mint 160 borász érkezik csütörtök-pénteken Szegedre, és tíz napig ők fogják kínálni az ország minden borvidékéről érkezett kiváló nedűiket. Bekapcsolódik a Kárász utca és a Dugonics tér, illetve a Klauzál tér is a programsorozatba. A Klauzál téri gasztroudvarban különleges söröket is lehet majd kóstolni” – sorolta Rácz Attila.

 

Rácz Attila elmondta, idén a Széchenyi téren a három helyett csak két színpadot fognak felállítani, hogy a fesztiválozók zavartalan és meghitt beszélgetéseket tudjanak folytatni. Hozzátette: „aki szeretne bulizni, az természetesen minden nap 17–24 óráig ezt megteheti. A fő sétányon, a két színpadon végig mennek majd a programok. A második hétvégén a Dóm tér is bekapcsolódik, pénteken, szombaton és vasárnap nagyszabású koncertek lesznek. Május 20-21-én most már a cégünk szervezi a hídivásárt, ahol mintegy 250 kézműves fog megjelenni.”

 

Jön a Dóm térre Delhusa Gjon, Charlie, Geszti Péter és Bródy János is.

 

„Kijelenthető, hogy ez Magyarország legnagyobb és leghosszabb gasztrokulturális fesztiválja. Több, mint 600 kereskedővel vagyunk kapcsolatban és van 100 zenei program, rengeteg helyszín, szinte Szeged egész belvárosában.”

 

Az ünnepi tűzijáték május 20-án este 21:30-kor lesz. A programok és a koncertek ingyenesen látogathatóak.

 

A Fesztivál szervezői idén is háromféle borospohárral készülnek a fesztiválozóknak:

  • a 27. Borfesztivál emblémás, nem visszaváltható nagy pohár 1600,
  • a Szeged címeres, visszaváltható pohár 1300,
  • a Szeged címeres, nem visszaváltható kis pohár 600

forintba kerül.

 

Nem kötelező a fesztiválon borospoharat vásárolni. A lényeg, hogy üveg borospoharat hozzanak magukkal otthonról a bort kóstolni vágyók.

 

Nézze meg (újra) a beszélgetést!