Nagy Sándor a Témában: hatezer forintért éves parkolóbérlet

Egyre több az autó, egyre nehezebb a parkolás. És már nem csak a belvárosban. Újszegeden is egyre több a panasz az ott lakóktól, hogy nem találnak helyet autóiknak a saját házuk, lakásuk környékén. Ezen próbál segíteni az önkormányzat a kék parkolási zóna kialakításával - erről beszélt Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, aki Téma vendége volt. A helyieknek mindössze hatezer forintjába kerül majd az éves bérlet, amellyel a lakcímükhöz legközelebb eső négy utcában szabadon parkolhatnak a jövőben.
Farkas Judit

2023. április 27. 20:05

Nagy Sándor a Témában: hatezer forintért éves parkolóbérlet

Sokan először a plusz díjfizetést látják, de a saját választókörzetében volt olyan észrevétel a parkolás kapcsán, hogy ha fizetős lenne, a lakó is meg tudna állni a saját háza környékén. Ezt is említette Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, akit a kék parkolási zónák kialakításáról kérdeztünk a Témában. Éves bérletet válthatnak majd a helyiek, amellyel szabadon parkolhatnak a lakcímükhöz legközelebb eső négy utcában. A bérlet hatezer forintba kerül egy évre, júliustól már váltható erre a félévre háromezer forintért: havi leosztásban tehát 500 forintot kell majd fizetni érte. Nem helyben lakóknak a napi parkolási díj 1300 forint lesz. 

 

Az intézkedés pozitív hozadéka majd a bevezetés után mutatkozik meg a városfejlesztési alpolgármester szerint, mert ahol fizetős parkolási zóna van, ott mindig szabadul fel hely, megváltoznak a parkolási szokások. A covid idején, amikor ingyenes volt a parkolás, az derült ki, hogy bármennyi helyet elfoglalnak az autók. Amikor vissza lehetett állítani a fizetős parkolást, normalizálódott a helyzet. Ez alapvetően egy parkolásszabályozási intézkedés, foglalta össze Nagy Sándor. 

 

Elmagyarázta azt is, hogy a belvárosból kifelé haladva egyre olcsóbb a parkolási díj. Akik P + R parkolóban hagynák az autót, így közelítenék meg a belvárost, azok a Torontál téren óránként 150 forintért tudnak majd parkolni. Szeretnék elérni, hogy ne Odesszában álljanak meg, ahol így a lakók is tudnak majd parkolni, hanem válasszák a lila zónát. Az a cél, hogy a belvárosban, ahol kevés a parkolóhely, forogjanak az autók. Akinek van elintéznivalója, az találjon helyet. 

 

Az a kérdés is felmerült, vajon hány százalékkal csökkenti majd a parkoló autók számát az övezet kiterjesztése? Az alpolgármester hozott egy példát: a belvárosi parkolási díjakba a nagykörúton belül beépítették az elmúlt évek inflációját. A 10, majd 18 százalékos emelés, ami a korábbi évek inflációját hozta be, azzal a forgalomszabályozó hatással járt, hogy most van üres hely a belvárosban: a Széchenyi téren akár délben is lehet parkolóhelyet találni. Nagy Sándor úgy véli, ugyanez a hatás érvényesülni fog Újszegeden és a Nagykörút külső ívén is, ahol egy utca mélységben szintén bevezetik a kék parkolási zónát.  

 

A szanaszét heverő lime rollerek problémájáról is szó esett a műsorban. Az alpolgármester elmondta: Szeged kezdettől fogva odafigyelt rá, hogy amennyire lehet, rend legyen a rollerekkel kapcsolatban. Az SZKT munkatársai sokat járták a várost, és amikor láttak rendetlenül elhagyott lime-ot, igyekeztek új helyre rakni. Ez nem volt tökéletes, és kaptak a vakok részéről egy észrevételt, hogy ők nehezebben tudják kezelni a helyzetet. Egyeztetve a szolgáltatóval, az a döntés született, hogy a rollereket gyűjtőpontokra helyezik ki, és oda is kell majd azokat visszavinni. A villanybicikliknél ez a rendszer már működik. Amíg vissza nem viszi használója a rollert egy gyűjtőpontra, nem lehet majd lezárni a tranzakciót. 

 

A rendszer május elsejétől indul, első körben 300 gyűjtőpontot alakítanak ki városszerte, de ezek számát, mint kiderült, szeretnék rugalmasan kezelni. Nagy Sándor elmondta: az SZKT-s kollégák, akik a karbantartást végzik, figyelni fogják, hol alakul ki esetlegesen probléma. Ha kell, további helyszíneket jelölnek majd ki.  

Nézze meg (újra) a beszélgetést!