Kürti Gábor a Témában: A kerékpáros közlekedés legyen mindenhol olyan, mint Szegeden!

A Magyar Kerékpáros Stratégia főbb célkitűzései közé tartozik többek között az az elképzelés, hogy 2030-ra a magyar lakosság harmincöt százaléka hetente többször használja a kerékpárját, illetve emelkedjen a balesetmentes közlekedések száma. Kürti szerint ez egy jó stratégia, az új elemeknek nagy részét a kerékpárosklub harcolta ki. Ugyanakkor szerinte a kerékpározás fejlesztésére fordított költségek nincsenek arányban azzal, mint ahányan napi szinten ezt használják, hiszen a közlekedési költségvetésnek csak egy százalékát szeretnék a kerékpározás javítására fordítani, miközben a lakosság tizenhat százaléka kerékpározik rendszeresen.
Kürti kitért arra is, hogy a biciklizés hogyan változik Európa különböző országaiban. Európa több fővárosában – például Amszterdamban, Berlinben, Londonban és Párizsban – is dinamikusan fejlődik a kerékpáros közlekedés.
Míg Amszterdamban a lakosság közel negyven százaléka használja napi szinten a kerékpárját, addig Szegeden ez az arány húsz százalék körüli, ami kevésnek tűnik, ugyanakkor országos viszonylatban nézve Szeged élen jár a biciklis közlekedést illetően.
A beszélgetést Kürti azzal zárta, hogy tapasztalatai szerint a városi, nagyvárosi környezetben növekszik a kerékpárt használók száma, miközben a kisebb településeken egy lassú, de folyamatosan csökkenő tendencia figyelhető meg.