Kemény Lajos professzor: Örömet okoznak a gyógyuló betegek, a bőrgyógyászatot öt–hat évente újra kell tanulni

A Szegedért Alapítvány 33. alkalommal rendezett díjátadó gálát, ahol a civil közösségek vagy magánemberek javaslata alapján adták át a tudományos, művészeti, társadalmi állampolgári és a fődíjat. Idén a tudományos kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla-díját Kemény Lajos orvosprofesszor kapta.
Márok Tamás

2022. március 20. 13:20

Kemény Lajos professzor: Örömet okoznak a gyógyuló betegek, a bőrgyógyászatot öt–hat évente újra kell tanulni

Kemény Lajos a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatója, a Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a bőr és a mikrobák közti kommunikációban központi szerepet játszó mechanizmusok feltárása, illetve a bőrbetegségek kezelésére szolgáló, új fényterápiás eljárások kidolgozása terén elért eredményei, valamint a bőrgyógyászat és a klinikai immunológia oktatásában végzett magas színvonalú munkája miatt is ismert.

 

A Szeged Televízió Körút című műsorában Kemény Lajos azt mondta, középiskolásként alapvetően a természettudományok álltak közel hozzá, a Tömörkény-gimnáziumban angol tagozaton tanult, leginkább a matematika, biológia és a fizika érdekelték. Úgy döntött, az orvosi szakmát választja, mert – ahogy fogalmazott –, ha nem jön be a kutatás, akkor még mindig lehet belőle jó orvos.

 

Kemény Lajosnak azonban bejött a kutatás és remek orvossá is vált. Sőt, kiváló oktatója és tudományszervezője a szegedi egyetemnek, munkájának az SZTE, a szegedi klinika és Szeged városa is nagyon sokat köszönhet.

 

A gyógyítás-kutatás-oktatás hármasból alapvetően orvosként érzi a legjobban magát.

 

„Nagyon szeretek a betegekkel foglalkozni, egy eredményes kezelést követően, amikor a betegen látom, hogy sikerült meggyógyítani, az napi örömet okoz” 

 

– magyarázta Kemény Lajos. A professzor hozzátette: ugyanakkor a kutatásból származó sikerek – bár lassabban jönnek – hosszabb távra hatnak, és nagyobb léptékűek. Az oktatásról azt mondta, nagyon szereti ezt is. A mai napig beszélget a fiatal hallgatókkal, részt vesz posztdoktori képzésben is.