Keddi téma: sztrájkra készülnek, iskolaérettség, újra úszhat Szeged (frissítve)

A műsorvezető, Balogh Judit vendége: Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Miklós György, a Szülői Hang közösség alapítója és Halász Noémi, a Momentum Mozgalom szegedi alelnöke.
Vass Imre

2023. január 17. 19:35

Keddi téma: sztrájkra
készülnek, iskolaérettség, újra úszhat Szeged (frissítve)

A keddi Téma témái: 

  • Szegedről három iskola, a Deák, a Radnóti és a Tömörkény-gimnázium tanárai biztosan résztvevői lesznek az idei középiskolai felvételik után kezdődő országos sztrájknak. A munkabeszüntetésről hétfőn és kedden is fórumot tartottak az érintettek. Nagy Erzsébetet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét kérdezzük.
  • Egy napjuk van még a szülőknek kérvényezni, hogy a gyereküknek ne kelljen elkezdeni az iskolát. A szülők szerint még mindig kiszámíthatatlan és diszkriminatív a rendszer. Hogy miben, ezt is megkérdezzük Miklós Györgytől, a Szülői Hang közösség alapítójától.
  • Ma megnyitott a Tiszavirág Sportuszoda, civilek és sportolók már korán reggel használhatták a komplexumot. Az uszoda működtetése milliárdos kiadást jelent Szegednek, ehhez járul hozzá most 117 millió forinttal a kormány. A témában vendégünk Halász Noémi, a Momentum Mozgalom szegedi alelnöke.

 

Kezdés fél nyolckor a Szegedi Híradó után!

 

A műsort itt is követhetik honlapunkon ebben a cikkben, de látható