Katona Tamás a Témában: Egymillió nyugdíjasnak 170 ezer forint alatt van a nyugdíja — ebből nem tudnak megélni

A nyugdíjasok és egyes szakértők is kevésnek tartják a kormány által nyújtott kompenzáció mértékét az elszabadult árakkal és a huszonöt százalék feletti inflációval szemben. A helyzetet tovább rontja, hogy az alapvető élelmiszerek ára közel hetven százalékos dráguláson ment keresztül, ami jobban megviseli az időseket, mint más korosztályokat. A nyugdíjasok körében egyre nagyobb arányban tapasztalható az elszegényedés. A jelenséget jól szemlélteti, hogy 2015 óta tízszeresére, 30 ezerről 300 ezerre nőtt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik lecsúsztak a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe.
Katona Tamás, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértője az állapotokról azt mondta: „Ott tartunk, hogy körülbelül egymillió nyugdíjasnak 170 ezer forint alatt van a nyugdíja. Ebből nem tudnak megélni, ezért sürgős lenne, hogy a kormány mielőbb lépjen. Azt kértük, hogy mielőbb egy legalább három százalékos korrekció legyen a nyugdíjaknál, és a 170 ezer forint alatti nyugdíjjal rendelkezők pedig kapjanak egy 75 ezer forintos egyszeri kiegészítést.”
Szerinte minimum öt százalékos visszamenőleges emelés szükséges ahhoz, hogy az infláció ellenére a nyugdíjak meg tudják tartani a vásárlóértéküket.
Balogh Juditnak Katona Tamás azt mondta, „az egyeztetések az elmúlt 12 évben nem voltak megszokottak és nyitottságot se tapasztalunk. A kormány a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának a nyilatkozatára olyan egy mondatos megfogalmazással reagált, hogy garantálják a nyugdíjak értékállandóságát, akármit is jelent ez az ő felfogásuk szerint. Csakhogy több probléma is van. Általánosan az a gond, hogy az idei infláció 18–20 százalék körül lesz minden mértékadó becslés szerint, ehhez képest a korrekció januárban tizenöt százalék volt. Ráadásul most az inflációnak a lefutása is olyan, hogy az első félévben lényegesen magasabb. Most ott tartunk, hogy 25,2 százalék az általános infláció és ennél másfél százalékponttal, tehát jelentősen magasabb a 26,7 százalékos nyugdíjas infláció. És valószínűleg az alacsony nyugdíjasoknál még nagyobb ez az érték. Az a probléma, hogy a tizenöt százalékhoz képest ők most joggal érzékelnek harminc százalékos inflációt, tehát óriási a különbség. Ezért szükséges lenne minél előbb egy olyan korrekció, ami garantálja azt, hogy ne kerüljenek ilyen súlyos helyzetbe a nyugdíjasok.”