Ilyen volt a Szeged Napja Ünnepségsorozat – Körút, 2023. május 25. (frissítve)

Szeged napján adják át a városi kitüntetéseket. Minden évben ketten vehetnek át Pro Urbe-díjat. Mint a neve is mutatja, ez a díj a városért végzett kiemelkedő munkát ismeri el. Idén az egyik díjazott Mózes Ervin, aki 16 éven át szolgálta Szegedet, jegyzőként irányítva a polgármesteri hivatal munkáját.
Egyszer egy kritikusa úgy jellemezte, hogy ő a humanista humorista. Nagyon büszke erre, úgy érzi, előadásaiban azoknak a kisembereknek ad hangot, akik a városi lakótelepeken élnek, szegényen, de tisztességesen. Nagy Bandó András tavaly volt 75 éves, karrierje pontosan félévszázada innen, Szegedről indult. Ezt ismerte el a város a Pro Urbe-díjjal.
A Szegedért Emlékérmet minden évben hárman vehetik át. Idén egy jogász, egy tanár és egy író kapta meg ezt az elismerést. Az író Szilasi László, akinek 2010-ben jelent meg első regénye, a Szentek hárfája, amivel szinte berobbant a kortárs irodalmi életbe. Ma már fő működési területe az írás, bár az egyetemtől sem szakadt el.
Geszti Péter, Bródy János, Charlie és Delhusa Gjon. Ők voltak idén azok a sztárok, akikkel Szeged napját ünnepelhették a városlakók és az idelátogatók. Mindhárom napon megtelt a Dóm tér rajongókkal, akik fergeteges szuperprodukciókat láthattak.
Kezdés fél nyolckor a Szegedi Híradó után!
A műsor itt a cikkben is megnézhető, de ott van a