Hadházy Ákos a rendőrségi megfigyeléséről a Szeged Televízióban: Próbálunk kevésbé követhető csatornákon kommunikálni

A megválasztott országgyűlési képviselőt engedély nélkül megfigyelték a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a Blikk szerint. Hadházy Ákos a Szeged Televízióban azt mondta, a Pegasus-ügy óta mindent el tud képzelni, ezen sem lepődött meg. Szerinte a hatalom, a Fidesz fél, ez most is kiderült.
Szeged.hu

2022. május 11. 17:30

Hadházy Ákos a rendőrségi megfigyeléséről a Szeged Televízióban: Próbálunk kevésbé követhető csatornákon kommunikálni

„Egy magát demokráciának nevező országban ilyen nem fordulhat elő, vagy ha előfordul, annak nagyon súlyos következményei kellenek, hogy legyenek” 

 

– így reagált Hadházy Ákos megválasztott országgyűlési képviselő a Szeged Televízió Téma című hírháttérműsorában arra, hogy a Blikk szerint törvénytelenül megfigyelték őt és egy politikustársát is.

 

Hadházy szerint jó, hogy kiszivárogtatta a sajtó ezt a megfigyelést, de félő, hogy az emberek ebből az ügyből azt a következtetést vonják le, hogy csöndben kell maradni.

 

„Ez az ügy nem azt kell sugallja nekünk, hogy félni kell, hanem azt, hogy fél a Fidesz. Nem szabad abbahagyni a közért való munkát” 

 

– tette hozzá Hadházy Ákos, aki mellett egy másik politikust és a ligetvédőket, azaz a budapesti Városliget beépítése ellen tiltakozókat is megfigyelték a rendőrök.

 

Szerinte a hatalom mindig azoktól fél, akik el tudják érni, hogy egyszerre többen tiltakozzanak. Ezért félnek az újságíróktól, a tanároktól és ezért figyelték meg a ligetvédőket is.

 

„Akik kapcsolatba akarnak lépni velem, és fontos információkat mondanak, akkor betartunk bizonyos szabályokat, hogy azok kevésbé legyenek lebuktathatóak. Vannak olyan kommunikációs csatornák, amiket nehezebb nyomon követni” 

 

– magyarázta Hadházy Ákos, aki nem fél a megfigyeléstől, sőt szeretné, hogy a számítógépén lévő összes, a hatalomnak nem tetsző ügy és információ nagy nyilvánosságot kapna.  

 

Azt üzeni mindenkinek, ezután is megtalálja a módot arra, hogy diszkréten jusson információkhoz a hatalom „disznóságairól”.

 

Hadházy Ákos úgy látja, a hatalomnak, a Fidesznek van oka félni. Küzdeni kell ez ellen a hatalom ellen, nem szabad csöndben maradni.

 

„Ha megelégszünk azzal, hogy annyit fogjuk bírálni a hatalmat, amennyit enged, és eljátsszuk a demokráciát, akkor lesz majd olyan állapot, amikor az emberek még elégedetlenebbek lesznek, de akkor a Fidesz meg a kormány csinál majd még cifrább dolgokat is.”

 

Nézze meg a teljes beszélgetést!

 

Nézze a Szeged Televízióban, a televízió Facebook-oldalán vagy a Szeged.hu-n 19 óra 30 perctől a Témát! Hadházy Ákos engedély nélküli megfigyelésén túl szó lesz arról, hogy

 

  • kilőttek az albérletárak, de az új és a használt ingatlanok drágulása és a kamatok emelkedése mellett mi lehet az oka az albérletárak növekedésének? Balogh László ingatlanpiaci szakértőt kérdezzük.
  • Két év kihagyás után végre ismét a Széchenyi téren koccinthatunk Szegedre. A 26. Szegedi Borfesztiválon 150 borászat, köztük az elmúlt évek legjobb magyar bortermelői mellett kézművesek és koncertek várják a kilátogatókat. Vendégünk Rácz Attila a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője.