Bábszínházi világtalálkozó, már láthatók a kínai agyagkatonák, meghirdette új évadát a színház – Szegedi Híradó 2023. május 26.
Nézze online a Szeged Televízió péntek esti híradóját!

A szerkesztő ajánlata a mai adásból:
- Hiába kellett a tavaly májusban elfogadott idei költségvetést már 93 alkalommal módosítania a kormánynak, most is előre elkészítették a 2024-es büdzsét. A részleteket tegnap a kormányinfón ismertette Varga Mihály pénzügyminiszter. Az ellenzék szerint ez mind csak az emberek megnyugtatására szolgál és arra számítanak, hogy erre a költségvetésre is többszöri korrigálás vár majd.
- Hiába közterület, mégis a társasházaknak kell rendben tartaniuk az épülettől a járda széléig terjedő részt – így szól a központi szabályozás. Ezt sokan nem tudják, vagy ha igen, mégsem tesznek eleget kötelezettségüknek, sőt arra is van példa, hogy a környezetgazdálkodási cégen kérik számon, miért gazos a terület.
- Bábsimogatás és bábkészítés, vizes játékok, közös zenélés, rengeteg játék és még több bábelőadás. Ezzel várja a Kövér Béla Bábszínház a látogatókat péntektől vasárnapig a Móra parkban. A hétvégén portugál, spanyol, olasz cseh és svájci bábosok is érkeznek Szegedre.