Bujdos Eszter a Témában: A jó forintárfolyam miatt nem drágul most az üzemanyag

Bujdos Eszter szerint az olaj ára tartja magát, illetve emelkedik, de az emberek azért nem éreznek egyelőre semmit, mert az elmúlt hetekben a dollárral szemben a forint erősödni tudott.
Az utóbbi években a korábbi tendenciával ellentétben a benzin olcsóbbá vált, mint a dízel, ez a trend viszont most megfordulni látszik, hiszen huszonöt forinttal olcsóbb a gázolaj, mint a benzin, erre pedig tizenhat éve nem volt példa.
A szakértő szerint azonban ez az árkülönbség csak átmeneti, tartósan erre nem nagyon kell berendezkedni. Az árcsökkenés hátterében az állhat, hogy készletszinten több gázolajat halmoztak fel, mint benzint, illetve kisebb az igény a dízelre, mint ekkor általában szokott lenni.
Bujdos Eszter arról is beszámolt, hogy az OPEC májustól korlátozni fogja a kibocsátott olaj mennyiségét, ami az olaj árának növekedéséhez vezet. Az elkövetkező két hónapban akár ötven forinttal is drágulhat az üzemanyag, így lehetséges, hogy a nyáron már hatszázötven forintot kell fizetni egy liter üzemanyagért. Azonban a szakértő szerint addig, amíg a forint tartani tudja a dollárral szembeni kedvező árfolyamot és az ország vezetése nem módosítja az alapkamatot, addig a drágulás mértéke mérsékelt lesz.
A szakértő szerint a huszonhét százalékos áfa miatt drágább itthon az üzemanyag, és emiatt tapasztalhatják azt az emberek, hogy Romániában vagy Szlovéniában akár hetven forinttal is olcsóbb lehet az üzemanyag literenkénti ára.
Az áfa mellett az elmúlt években bevezetett adók is az üzemanyag drágulását eredményezték, ami az élelmiszerek árán is meglátszik, emiatt jött létre külön turizmus arra, hogy a magyarok átjárnak Szlovákiába vagy Romániába vásárolni hétvégente, hiszen az alapvető élelmiszerekhez is olcsóbban hozzá lehet jutni, mint itthon.