Barnák László a Témában: A kortárs darabok mindig plusz izgalmat is jelentenek a társulatnak

A szegedi közgyűlés egyhangúlag döntött a Szegedi Nemzeti Színház igazgatójának újabb kinevezéséről. Idén június 30-án járt volna le Barnák László megbízatása, ezért az önkormányzat pályázatot írt ki a színház igazgatói címéért. Hárman jelentkeztek a pozícióra: Barnák László igazgató, Peller Károly, színművész-rendező és Tóth Péter, zeneszerző.
Barnák László számos ötlettel állt elő pályázatában: létrehozna egy teljesen új rendszert, ahol egy művészeti tanács megalapításával, kollégáival együtt vezetné a színházat. Továbbá friss és nyitott színházat szeretne, ezt kortárs produkciókkal kívánja elérni.
Barnák Lászlót a kortárs vonalról és hogy irányváltás történik-e kérdezte Balogh Judit: „a megkezdett munkát folytatjuk: az elmúlt négy évben hét kortárs magyar ősbemutatót hozott létre a Szegedi Nemzeti Színház. Minden évben volt olyan felkért drámaszerzőnk, aki a színháznak írt új darabot. Megvolt az Ezeregy éjszaka olvasópróbája Budapesten, a Szegedi Szabadtéri Játékok új kortárs magyar ősbemutatója, ami augusztusban debütál majd. Monori András, Geszti Péter és Tasnádi István darabjáról van szó. Ez is egy új kortárs magyar musical, amit a Szabadtéri Játékok helyszínén mutatunk be, de a következő évadban is készülünk majd új kortárs magyar darabbal. Egyrészt a kulturális identitásunkat is erősítik ezek az új magyar bemutatók. Másrészt azt gondolom, hogy a nézőknek is egy olyan izgalmas lehetőséget kínálnak a színházban, amihez talán sokkal inkább tud kapcsolódni, mint egy Shakespeare-i, Molière-i darabhoz. Hiszen azokat évszázadokkal ezelőtt írták meg. Persze azok is, ma is érvényesek, hiszen az emberi viszonyok, a személyiségek, a karakterek nem nagyon változtak az elmúlt évtizedek, évszázadok alatt. A társadalmi-gazdasági környezet azért elég intenzíven. Talán ezért is van az, hogy a kortárs darabok mindig valami olyan fajta plusz izgalmat jelentenek a társulat számára is, hiszen azoknak a színészeknek íródnak, akik a társulatban éppen akkor ott vannak, és ott dolgoznak. Nekik van lehetőségük először bemutatni az adott darabot és a szegedi nézőknek van először lehetősége a világon látni ezeket a műveket, még akkor is, ha esetlegesen azok később kikerülnek, mondjuk az online térbe, mint Székely Csaba, Mária országa című darabja, ami a legjobb kortárs magyar dráma díját kapta meg nem is olyan régen.”
Barnák László azt is elmondta, a színházi jegyváltások és a Szegedi Szabadtéri Játékok éves közönségkutatása alapján mindig a musical műfaja szerepel a dobogón. A zenés műfajok a legkelendőbbek a közönség köreiben.