Anyák, akiknek a koronavírus miatt hamarabb kellett megszülniük gyermeküket – Diagnózis, 2022. március 7.

A Szeged Televízió regionális egészségügyi magazinjában olyan nőkről láthatnak riportokat, akiknek élete jelentősen megváltozott egy-egy betegség miatt.
Karajkó-Németh Marietta

2022. március 09. 14:25

Anyák, akiknek a koronavírus miatt
hamarabb kellett megszülniük gyermeküket – Diagnózis, 2022.
március 7.

Az elmúlt két évben több, koronavírusos kismamáról szóló hír látott napvilágot. Nemrég két édesanyát is kezeltek a szegedi klinikán, mindketten a delta variánssal fertőződtek meg. Állapotuk olyan súlyos volt, hogy babáikat császármetszéssel hozták a világra, és műtüdős kezelést is kapniuk kellett. Koszna-Benkó Bernadett kislánya a harmincnegyedik hétre született, de csak másfél hónapos korában ölelhette először magához. A nagykőrösi Ádámné Faragó Anitát szintén a szegedi klinikán gyógyították, az ő babája huszonhét hetesen jött a világra, de még mindig a kecskeméti kórház koraszülött osztályán ápolják. Az édesanyák már jól vannak, mindketten otthonukban lábadoznak.

 

Neuromyelitis Optica, röviden NMO. Ez egy olyan betegség, ahol a látásvesztés oka nem a szemben, hanem a központi idegrendszerben keresendő. Mivel tünetei nagyon hasonlítanak a sclerosis multiplexhez, sokáig annak altípusaként tartották számon. Mára viszont kiderült, hogy nem az, sőt azok a kezelések, amik az SM-betegeken segítenek, az NMO-sok állapotán rontanak. A betegek képviseletét, mivel ez egy ritka kórképnek számít, a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány vállalta fel.

 

Nézze meg az adást!