Naperőmű, tüdőszanatórium, Kakukkfészek – Szegedi Híradó 2023. március 21-én
Nézze online a Szeged Televízió hétfő esti híradóját!

A szerkesztő ajánlata:
- Határidő előtt elkészült az első szegedi naperőmű a Sándorfalvi úton. Az MVM Zöld Generáció Kft. 10 milliárd forintból építette meg a napelemparkot, amely több mint 12.500 háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten mintegy 27 ezer tonnával csökkenti az ország szén-dioxid kibocsátását.
- A Csongrád-Csanád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza vagy, ahogy mindenki ismeri, a deszki tüdőszanatórium is a Szegedi Tudományegyetemet működtető alapítványhoz kerülne, öt másik állami kórház pedig másik egyetemi alapítványokhoz. Ez a Pintér Sándor belügyminiszter által társadalmi vitára bocsátott egészségügyi törvényjavaslatból derült ki.
- Május 5-én mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház a Kakukkfészek című darabot. A világhírű regényt és a belőle készült Oscar-díjas filemet szinte mindenki ismeri, a rendező szerint azonban a színpadi változat új alapokról építkezik. Vidovszky György szerint a Kakukkfészek a demokráciáról szól, és az általa feszegetett kérdések igencsak aktuálisak ma Magyarországon.
És ez még csak három izgalmas téma a ma esti Szegedi Híradóból!