2023 nem a hitelfelvevők éve lesz – Szegedi Híradó, 2023. január 3-án

Nézze online a Szeged Televízió Híradóját!
Garai Szakács László

2023. január 03. 19:00

2023 nem a hitelfelvevők éve lesz –
Szegedi Híradó, 2023. január 3-án
  • 1,3 milliárd forintos rezsitámogatást kap a kormánytól Szeged, csakhogy a gazdasági alpolgármester szerint ez alig a tizede annak, mint amennyivel nőttek a számlák. Hódmezővásárhely még rosszabbul járt, egyedüli megyei jogú városként egyetlen fillért sem kap, Márki-Zay Péter szerint ez Lázár János bosszúja. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is úgy véli, politikai alapon születtek meg a döntések.
  • 2023 nem a hitelfelvevők éve lesz. Legalábbis szakértők szerint nagyon meg kell gondolni azt, hogy vegyünk-e fel és ha igen, melyik pénzintézettől kölcsönt. Akinek már van hitele, őket leginkább az érintheti, hogy idén megszűnt a hitelmoratórium, így a törlesztő részletek fizetését meg kell kezdeni.
  • Nem a megszokott módon kezdte meg a téli szünet utáni felkészülést a férfi felnőtt vízilabda csapat. A Tiszavirág Sportuszoda bezárása miatt ugyanis januárban Hódmezővásárhelyre kell átjárniuk nap mint nap az edzések miatt. Az OB I nyolcadik helyén álló együttes januárban négy mérkőzést is játszik, rögtön egy rangadóval kezdenek: az Eger otthonába látogatnak majd.

 

És ez még csak három izgalmas téma a ma esti híradóból!