16 ezer gazdaság működik a megyében, a legtöbb növénytermesztéssel foglalkozik – Szegedi Híradó, 2022. február 3-án

Nézze online a Szeged Televízió Híradóját!
Garai Szakács László

2022. február 03. 19:00

16 ezer gazdaság működik a megyében,
a legtöbb növénytermesztéssel foglalkozik – Szegedi Híradó,
2022. február 3-án
  • Rengeteg pénzt költött a digitalizációra az Orbán-kormány az elmúlt tizenkét évben, azonban ennek szinte semmilyen látszata nincsen – állítja az Egységben Magyarországért. Az ellenzék úgy látja, a digitális kormányzás bevezetése össztársadalmi ügy, a társadalmi jólét alapja a XXI. században.
  • Akár több száz kilométert is hajlandók utazni a szavazatszámlálónak jelentkező önkéntesek április 3-án. Legalábbis azok, akik az ellenzéki pártok felhívására eddig regisztráltak; negyven százalékuk vállalja az ezzel járó költséget és időt. Két civil szervezet gyűjti az önkénteseket. Azt szeretnék elérni, hogy minden szavazókörben két-két ellenzéki delegált is felügyelje a szavazás tisztaságát. Ehhez – ha csak a hat párt küldötteivel számolunk – több mint húszezer főre van szükség.
  • Szankciókkal fenyegeti a Kormányhivatal azokat a társasházakat, ahol nincs kirakva a rezsicsökkentésről szóló hirdetmény. A közös képviselők büntetésre is számíthatnak ilyen esetben. A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy 2022-ben olyan rendeletek születhetnek, ahol eljárással fenyegetik meg azt, aki nem áll be a fideszes kormánypropaganda mögé.

 

És ez még csak három izgalmas téma a ma esti híradóból!